A felnőtt válogatottban való bemutatkozásom sajnos nem sikerült valami fényesre, a magam 11. helyével csak 2 ponttal tudtam hozzájárulni a magyar csapat eredményéhez, amit még most is nagyon sajnálok, főleg hogy korábban mindig jól szerepeltem a válogatott versenyeken. Az egyéni csúcsok alapján ideális mezőny gyűlt össze, sok 8:40 eleji futóval, és néhány még jobbal, a 6:06-os kétezer után azonban már számítani lehetett rá, hogy nem most fogok egyéni csúcsot futni. Arra viszont nem számítottam, hogy az utolsó körben egyáltalán nem tudok feljebb kapcsolni, és bár a papírforma szerint egyébként sem voltam előrébb a mezőnyben, azért én mégis csak úgy álltam oda, hogy előrébb végzek. Ezek után a verseny értéke számomra tényleg abból áll, hogy most először felnőtt válogatott lehettem (egy sor olimpikonnal együtt, mint Pars Krisztián, Baji Balázs, Erdélyi Zsófi, Kazi Tamás vagy Márton Anita), és hogy 2600 méterig különösebb görcsölés nélkül sikerült jól helyezkedni. Hogy mi történt az utolsó körben, arra még én is keresem a választ, bár így több nap elteltével már enyhült a mérhetetlen csalódottságom, és várom az elkövetkezendő versenyeket, hisz van még dolgom bőven, meg aztán lesz még Csapat EB jövőre is, majd ott összejön a jó helyezés.
Ezzel párhuzamosan viszont a magyar csapat sem szerepelt jól, és kiesett az első ligából (ami valójában nem is tudom, hogy megörtént-e már valaha?), jövőre a másodikból kell majd visszakapaszkodni (ráadásul a tavalyi kiesők idén nem jutottak vissza az első ligába, helyettük Svájc és Litvánia jött előre). Az eset valahol szomorú, másfelől viszont kívánatos, hiszen már jó ideje csak a Jóisten tartott minket a felszínen (és az első ligában). A kérdés csak az, hogy erre a visszajelzésre képes-e megfelelően reagálni a szövetség, mert ha igen, akkor kétségkívül jól jön a pofon, de ha nem akkor csak mélyülni fog a válság. Hogy mi lenne helyes, és mi nem, azt persze nem tisztem megmondani, így nem is teszek ilyet, hisz mindenkinek van véleménye, de nem mindenkié számít – én meg nem vagyok se edző, se szakember, se vezető. Azt viszont így sem rejthetem véka alá, hogy kissé kiábrándító érzés látni, amikor egy csapat nem funkcionál csapatként – és most pontosan ez történt. A masszőrünket mindenki imádja, de nem neki kellene megtartani a csapatértekezleteket, miközben az edzők egy részének még válogatott felsője sincs (vagy van, csak nem vették fel). Ezek csak apró, de annál beszédesebb jelei annak, hogy a gépezet nagy fogaskerekei hogyan viszonyulnak a kisebbekhez. (masz) (eredmények) (rajtlista) (statisztikák)
