A beérkezést követően felemás érzéseim voltak a döntővel kapcsolatban, de ezek szerencsére mostanra elszálltak. Örültem ugyan a 11 másodperces egyéni csúcsnak, de ezt a futást nem sikerült úgy kontrollálni, mint az előfutamot. Az 5:50 alatti 2000 méternél megijedtem, hogy a végén esetleg majd elfáradok, nem kellett volna ránéznem az órára. Nem sikerült jól a helyezkednem, folyton hátulra kerültem, és ezért többször is fel kellett fussak olyan 3-5 métereket, és így nem éreztem magamat olyan frissnek az utolsó harmad előtt. Az utolsó kétszázon még előttem volt egy svájci és egy spanyol, előttük pedig Szalai Benji. Benjivel ezen a versenyen igyekeztem egyáltalán nem foglalkozni, a verseny utolsó harmadában volt egy nagyobb váltása, de nem mentem vele, mert nem voltam benne biztos, hogy azt végig bírni fogom. A svájci futót viszont sikerült megfogni a vizesároknál, következett volna a spanyol. Carro azonban akkorát robbantott az utolsó akadályvétel után, hogy az kicsit megbélyegezte a hajrámat, nem tudtam a maximumot hozni, és a cél előtt még egy francia is bedobta magát elém, így 9. lettem. Ha bárki is azt mondta volna nekem az EB előtt, hogy 9. leszek, nem biztos, hogy hittem volna neki - már a továbbjutás is nagy öröm volt.

Ezen a futáson szerintem érződött, hogy ez életem első nagyobb világversenye, vagy ha úgy tetszik, első nagyobb akadályversenye. Inkább csak egy amolyan kóstoló volt számomra, amin feszegethettem a jelenlegi határaimat. Óriási egyéni csúcsot futottam, de még ebben is van, ha pedig arra gondolok, hogy milyen edzésmennyiségből sikerült elérni a 9. helyet, és mennyit fejlődhetek még a jövőben, továbbá hogy a mezőnyből rajtam kívül még heten (!) futottak egyéni csúcsot vagy idei legjobbat (ez kiugróan magas szám), akkor teljes az eufória!