Az előfutamban nem vártam sok 8:40 alatti időt, azt viszont láttam a korábbi eredményekből, hogy a befutó mindig rendkívül erős. 2007-ben az első futam első öt embere, és a második futam első négy embere is egy másodpercen belül ért be a célba - mindig az első 4 ember jut tovább automatikusan, további 4 futó pedig idővel. 2011-ben szinte mindkét elődöntőben 1 másodpercen belül értek be a hellyel továbbjutók. Ennek már kevésbé örültem, ugyanakkor 8:49-es eredménnyel ezekből az elődöntőkből is tovább lehetett jutni. Szomorú, de az utóbbi években nagy világversenyeken a magyar középtávfutók többsége elvérzett a selejtezőkben, én viszont nem szerettem volna ezzel csalódást okozni, egy kieséssel legfeljebb akkor elégedtem volna meg, ha egy 8:40-el kezdődő idővel teszem azt. Ugyanakkor a továbbjutásban gyakran nagy szerepe lehet a szerencsének is, de most nem érzem úgy, hogy bármit is a véletlenre hagytam volna. Hellyel jutottam tovább.
Az első futam nem ment irreálisan erős időket, ezért aztán úgy gondoltam, hogy ha hellyel nem is, de idővel biztos tovább lehet jutni. A bemelegítés tökéletesen sikerült, az elmúlt napokban is jól éreztem magamat, és azt hiszem maximális felkészültséggel álltam a rajthoz, kipihenten, de erőnlétileg és mentálisan is felkészülten, izgulni is csak akkor izgultam, amikor először olvastam a rajtlistákat.
Végig a mezőny közepében helyezkedtem, és tapasztalatlanságom ellenére egyáltalán nem okozott gondot a boly közepén futni, helyem megtartásához pedig még csak verekedni sem kellett, és az ilyen fölösleges erőpazarlást végig kerülni is szerettem volna, ezért aztán ha valaki nagy elánnal elém állt, hát hagytam. A táv második felében már a spanyol Merzoughira figyeltem, aki favorit létére nem zavartatta magát a középmezőnyben, és az ő jelenléte megnyugtatott, hogy nem fogok lemaradni egy esetleges váltásról. Ilyesmire végül nem került sor, az emberek egyszerűen csak kiestek előlünk, és az utolsó körben a biztos továbbjutó 4. helyen találtam magamat. Mögöttem senki sem loholt, ezért az utolsó 100-150 méteren már nem is igazán törtem magamat a láthatóan eléggé elfáradt lengyel fiú megelőzésével, csak hátra-hátra tekingettem, hogy a német futó azért ne most rukkoljon elő egy óriási hajrával - hiszen az utolsó kilométeren végleg eldőlt, hogy innen már nem lehet idővel továbbjutni, mivel az iram a táv utolsó harmadában sem pörgött fel. Három 40-es futót vertem meg, köztük a Junior EB ezüst és bronz érmesét is. Kipihentnek, frissnek, és a továbbjutás miatt nagyon felszabadultnak érzem magamat, és Szalai Benji kollégámmal együtt nagy reményekkel várom a döntőt, ahol - az előfutamok tanulsága alapján - bármi megeshet...
